Előszó

E könyv megírása sokat dédelgetett reményem megvalósulását jelenti. Régen vágytam rá,hogy egyszer papírravethessem családom történetét a XIX. század végétől egészen a II. világháborúig.
A Yente egy zsidó-keresztyén család igaz története. Olyan családé, melyet sokféle vihar hányt vetett. Egyéni, családi és országos tragédiák forgószele dobálta hol szétszakítva, hol ismét egybeterelve őket, de újra meg újra felbukkantak a hullámok közül. Isten könyörülő keze, hitük ereje által kiutat találtak.
Valódi "zarándok-történet" pereg le előttünk -húsból-vérből való szereplőkkel. Olyan emberekkel, akiket kétszeresen is megbélyegeztek. Zsidók voltak, és hittek Izráel Messiássában, az Úr Jézusban. A kettős megbélyegzés viszont kétszeres kiváltságot is jelentett a számukra.
Ennek a családi krónikának szeretett édesanyám, YENTE a főszereplője. Ő áll az elbeszélés középpontjában. Talán azért kerül előtérbe, mert valami nagyon drágát és értékeset láttam benne sajátságosan megtestesülni: egy zsidó anya szívét, valamint hitének kihatását családjára és mindazokra, akik kapcsolatba kerültek vele. Ő valóban Ábrahám leánya volt, nem csak testi származása szerint, hanem hite alapján is, mivel az ősatyához hasonlóan Yente az "ALAPOKKAL BíRÓ VÁROS'-t várta, melynek építője és alkotója maga az Isten (Zsid 11,10).
Élete, melyet Úrának jelenléte járt át és töltött be, sok ember számára jelentett áldást. Őszintén remélem, hogy ez az eseménydús életrajz további áldások forrása lesz, segitséget és bátorítást nyújtva az olvasónak.
Élete végeztével Yente beléphetett az áldott Városba, vágyai helyére. Szeretett fia Jákób bátyám megelőzte, vándortársa apám, Benjámin pedig követte őt. Forró imádságom, hogy mi is, akik még a földi zarándokok útját járjuk, csatlakozhassunk hozzájuk a Városban, melyet Megváltó Krisztusunk jelenléte fog megvilágítani, s ahol Isten minden könnyet eltöröl.
Gyertek, kedves barátaim és olvasóim! Elvezetlek benneteket egy furcsa, részben letűnt világba. A cári Oroszország, Lengyelország és Németország múlt század végi életébe, ahol akkoriban zsidók milliói éltek, szenvedtek, álmodoztak, reménykedtek és meghaltak. Sajátos világukban elkülönülve, pontosan a zsidó hagyományok szerint lépkedtek őseik lábnyomában, követve szigorú törvényeiket egy ellenséges, mindig elnyomó és olykor elpusztításukra is képes környezetben.
Elviszlek benneteket Hollandiába és az angol polgárok közé is, akik elkeseredett, de bátor daccal szálltak szembe két világrengető háború megfélemlítő körülményeivel. A legkülömbözőbb egyénekkel és csoportokkal találkozunk ebben a könyvben. Lesznek köztük kedves, nagylelkű, barátságos, Isten kedve szerint való emberek, de megjelennek más típusúak is: kemények, szívtelenek, kegyetlenek. Egy dologban viszont valamennyi szereplő megegyezik: nem kitalált regényalakok, hanem életből vett emberek.Történetüket sem a termékeny képzelet találékonysága fonogatta, hanem a valóság. Vad barbárság, kegyetlen embertelenség kerül itt szembe a Krisztustól ihletett szentséggel, az akadályokat nem ismerő, hegyeket mozgató hittel. Különösebb ez a történet, mint egy irodalmi mű, és komolyan remélem, hogy hasznosabban is bizonyul.
Az egész regényes eseménysorozat hátterében saját népem áll, szokatlan és lélegzetelállító élményeivel.
Nem mertem volna megírni ezt a könyvet, ha bölcs és segítőkészen szerető férjem, Viktor Buksbazen nem bátorít kitartóan. Mivel írói adottsággal rendelkezik, folyamatosan részt vett az egyes fejezetek javításában, megszerkesztésében is. Nagy segítséget jelentett, hogy páratlan tudása és személyes betekintése van a zsidóság belső életébe, beleértve a hagyományhű zsidók szokásait és gondolkodásmódját. így születhetett meg ez a könyv, mint a hit bizonyságtétele, mely emberi életek mozaikköveiből állt össze annak igazolására, amit Dávid király, Izráel zsoltárainak áldott dalnoka egy ízben így fogalmazott meg:
"AKIK BíZNAK AZ ÚRBAN, OLYANOK MINT A SION HEGYE, AMELY MEG NEM INOG, ÖRÖKKÉ MEGÁLL." Zsoltár 125,1
Lydia Buksbazen