Glaser Jakab orosz zsidó volt, akit a múlt század közepe táján kamaszkorában elraboltak szüleitől, és besorozták a cári hadseregbe.Életéből igen nagy részt(körülbelül 25 évet) a cár katonái között töltött(I.Sándor cár idején 1825-1855 25 éves katonai kényszerszolgálatra kötelezték a zsidókat.).Nehéz, izgalmas, kalandokkal teli pályáját hamar befejezte. Törékeny felesége, Ráchel, hűségesen követte minden helyre - három kislányukkal és egyetlen fiúgyermekükkel együtt -, ahová férjét a katonai szolgálat szólította. A gyermekek valamennyien a külömböző helyőrségekben születtek, a Kaukázus hegyei között. Életmódjuk az akkori jellegzetes orosz katonasors szerint alakult, Jakabnak még a megjelenése is oroszos és katonás volt. Magas, csontos alkata, szőke haja , kék szeme egyáltalán nem keltett zsidó benyomást. Mégis, bár egész életét nem-zsidók között töltötte, mindig sóvárogva gondolt arra, hogy milyen jó lenne visszajutni saját népe körében, és ott fejezni be az utat zsidó emberként, hittestvérei között. Különös félelelm szorongatta. Attól tartott, hogy elveszíti a fajával való összetartozást, és idegenek közt fog meghalni.Felesége, Ráchel, buzgó zsidó asszony volt, szerető anya és jó feleség. Panaszkodás nélkül viselte az örökös vándorlást, a kemény életet, miközben azon igyekezett, hogy családjának némi kényelmet biztosítson az egymást érő áthelyezések zaklatásai között. Szomorúan vette tudomásul, hogy nélkülöznie kell a vallásos életet, amit minden jámbor zsidó asszony szívből kíván férje és gyerekei számára is.
Ezen a helyzeten akart segíteni Jakab azzal, hogy áthelyeztette magát Sjedlicében, egy olyan kisvárosba, amelynek állandó helyőrsége volt, és mindössze 80 kilométer választotta el Varsótól, az akkori Orosz-Lengyelország fővárosától. Itt végre letelepedtek. Szerény otthont alapíthattak, s gyökeret erszthettek beleunva a sok fárasztó utazásba. Boldogította őket a gondolat, hogy végre olyan környezetben folytathatják mindennapi életüket, melyben helyet kap a zsinagógai istentisztelet, a gyerekek oktatása és a szombat, a nyugalom napja.
Szép álmaikból azonban alig valósulhatott meg valami. Jakab a sok évi szolgálattól legyengülve áldozatul esett egy járványnak, mely akkor százakat vitt el.
Ettől kezdve a kis törékeny Ráchelnek kellett átvennie négy gyermeke minden gondját. Apa és anya lett egy személyben. Igen fontos feladatának tartotta, hogy elsőszülött fiát, Mordechait, valamilyen szakmára kitanítassa. Semmitől sem félt jobban mint hogy a fiú esetleg apja nyomdokait követve a cári hadseregbe lép, és ugyanolyan életet kényszerül élni, amely apja éveit is megrövidítette. Ráchel komolyan küzdött azért, hogy gyermekeit legalább alapvető oktatásban részesíthesse. Abban az időben ez bizony nem volt csekélység, hiszen a gyermekek tanítatása olyan luxus volt, amit csak gazdagok engedhettek meg maguknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése