Ez idő tájt nagy nyugtalanság volt Lengyelországban. Földjét mintegy évszázad óta hatalmas szomszédai dúlták, és területét az akkori idők három nagyhatalma - Oroszország, Németország, Ausztria - egymás között felosztotta. A hazafias érzésű lengyelek életüket nem kímélve újra meg újra fellázadtak elnyomóik ellen. Ezeket a felkeléseket kíméletlenül leverték. Sok lengyel vesztette életét, ezreket szállítottak a retteget Szibériába.
Az orosz rendőrség és a kozákok szabad kezet kaptak, hogy a lengyelek szíve mélyén fészkelő lázadást és ellenszegülést megfélemlítéssel letörjék.
Természetesen - ahogy ez máskor is történt - a zsidóságot okolták mindenért. Az orosz régi szabályt alkalmazták: "Oszd meg és uralkodj!" Azzal terelték el magukról a figyelmet, hogy a lengyeleket a zsidók ellen uszították. A csalódott és elnyomott lengyelek elkeseredésükben a védtelen zsidókon töltötték ki bosszújukat. Az oroszok gyakran rendeztek pogromot (tömegmészárást) közöttük.
Azokban a napokban a kozákok szibériai sztyeppékről hozott gyorslábú, tüzesvérű kis lovaikat nyargalva úgy csaptak le hol itt, hol ott a szűk utcákban összeverődött lakosokra, mint derült égből a villám. A gyanútlan és kiszolgáltatott emberekre csak úgy záporozott a jól célzott korbácsütés. (A nahaikának nevezett bőrkorbács egyébként csomozótt szíjakból készült.)
Ha zsidóval találkoztak - a szokásos hosszú, fekete kabát, a fülük előtt göndörödő hajfürtök, na meg a hagyományos bársonysapka a fejen valóságos vonzóerővel hatott rájuk. Mint vadász a zsákmányára, úgy csaptak le rájuk a kozákok, és lovuk patája mindenkit halálra taposott, aki útjukba került.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése