Gondolatok, tények...

Ma elmentem az állás interjúra, amire pénteken kellet volna menjek, de nem sikerült. Ma reggel, 9 körül találtam meg a sulit ahova mennem kellett. Egy egyetemi osztálytársam is itt dolgozik, és igazából ő ajánlott ide be. Ahogy odaértem a sulihoz, zárt ajtóra találtam, de észrevettem a csengőt és csengetés után bemehettem. A követező ajtó is zárva volt és az azutáni is. Három zárt ajtó után ami ráadásul suliban fogadja az embert, kicsit elgondolkodik az ember hogy miért van ez a rendszer... Én tudtam hova megyek, előre fel lettem világosítva arról, hogy ez az iskola hiperaktív, magatartászavar és beilleszkedési zavarral küzdő gyerekek járnak. Igazából ez a végzettségem, egyik nehéz ága, de velük is foglalkozni kell. Amiről nem tudtam, és sokkoló hatásként ért, az a tény, hogy ezek a gyerekek, nem kellenek a családjaiknak. Beadják őket a diákotthonba és ennyi. Én elhiszem hogy nagyon nehéz ezekkel a gyerekekkel, de talán nem ez a legbölcsebb dolog, támogatni kéne őket, és segíteni nekik a helyzetükhöz mérten. Szörnyű igazságtalanságként élem meg ezt a tényt, amivel szembesültem ma a suliban. Beküldtek a 3.osztályba a mai napra hogy lássam miről is lenne szó. Nem voltak kis-angyalok a gyerekek de nem kezelhetetlenek. Kell egy kis szigorúság, jó sok türelem, helyes magatartás, 100 felé figyelés még akkor is ha 6 gyerek van az osztályba, lélekjelenlét ha esetleg elfajulnának a dolgok. Történetesen ma míg a két tanítónéni próbált egy gyereket kezelhetővé tenni, addig az osztályba ott maradtam én. Egy szempillantás alatt 3 gyerek egymást püfölte... időm nem volt hogy felfogjam az eseményeket. Tehát ilyen helyzetek is vannak, sajnos. Az ember mikor felnő testileg lelkileg, akkor átmegy egy változáson amit azok akik pici kora óta ismerik nem tudják valamilyen okból kifolyólag érzékelni, észrevenni, értékelni. Sajnálatos dolog és ezt saját tapasztalatból mondom. Mikor ezzel a megváltozott lelki állapotommal olyan emberek közé kerültem akik azelőtt nem ismertek és néhány mondatom után szóvá teszik milyen erős személyiség vagyok, hogy megfelelnék ennek a munkának amire ma mentem el. Elképeszt Isten munkája és nem én hoztam össze azt amit mondanak rólam az emberek hanem egyedül Istené a dicsőség mindenért. Mikor kijöttem az osztályból és érdeklődtek a többiek hogy milyen volt az ott töltött időm én őszintén válaszoltam hogy szerintem teljesen okés volt minden. Én tényleg szeretnék itt dolgozni. Hatalmas kihívás, de állok elébe:D Most egyenlőre ennyi majd még fogok írni lehet még ma de lehet h már csak holnap. Legyetek áldottak az Úrban:)