2013. február 18., hétfő

Beszámoló!

Ahogy már említettem az előző bejegyzésemben, konferencia volt szombaton Újpesten. Több mint 200 fiatal jött el. Nem nagyon voltak számomra ismerősök de annál több ismerősöm lett a nap végére. Nagyon készültünk erre a napra imádságban is - bár személy szerint úgy érzem többet is imádkozhattam volna a konfiért- meg úgy egyáltalán a gyüli feldíszítése, a berendezés megfelelő legyen mindenhol. Ahogy már szintén említettem az előző bejegyzésben, a meghallgatlak csapatban voltam többek között ami működött. Jó volt azt tapasztalni, hogy vannak fiatalok akik különböző okok miatt de vágynak arra, hogy imádkozzanak valakivel akit nem is ismernek. Az én véleményem szerint ehhez bátorság kell. Örömmel álltam készen, hogy meghallgassak embereket és imádkozzak értük. Aradról eljött egy barátnőm is akinek külön örültem:) Nagyon jó volt látni a gyülit tele fiatalokkal:D már várom a következő ifikonfit:) Rengeteg meglepetésben volt részem szombaton. Jó volt látni a fiatalokat akikkel szerveztük ezt a konfit ahogyan aktívan helyt állnak mindenben:) Meglepett a tény, hogy R mennyire jól feltalálta magát -a meghallgatlak csapat egyik tagja- ebben a szolgálatban. Hogy mit csinált? Az egész konfi ideje alatt csatlakozott beszélgető csoportokhoz és szó szerint meghallgatta őket:D Van mit tanulni R - tól:) Az előadásokról is beszámolnék de nem nagyon vettem részt rajtuk. Viszont amin részt vettem az a párkapcsolatról szóló szemináriumon voltunk ahol volt egy olyan feladat, hogy fiuk és lányok különböző kérdések alapján kellett jellemezzük magunkat mint nőket és volt amikor a fiukat kellett jellemezzük. Érdekes meglátások voltak:) Nem tudom most hirtelen mit írhatnék még, de ha eszembe jut még folytatom:) Legyen áldott, szép napotok:) Még néhány képet megosztok itt a konfiról:D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése