2013. április 23., kedd

Nincsenek véletlenek!!!

        Ma ahogy jöttem haza munkából gondoltam leszállok hamarabb a buszról. Nem tudtam miért kellett ezt tennem de hamar rájöttem.
   A környékemen lakik egy vak barátnőm, nem olyan rég költözött ide. Alig tettem 5 lépést amikor megláttam őt. Első gondolatom az volt, hogy elsuhanok mellette, úgyse hallja a hangomat nem ismer fel. Valakivel volt de hamar rájöttem, hogy eltévedt. Bár én sem tudtam merre lakik de 30 perc keresgélés után megtaláltuk a helyet és közben nagyon jól elbeszélgettünk:)
  Nincsenek véletlenek, Isten tudja kit mikor hogyan mozgósítson azért, hogy az ő tervét véghez vihesse.
Nagyon boldog vagyok hogy Isten tervében nyilvánvalóan benne lehetek:)
Ma reggel úgy imádkoztam, hogy Isten ahol és amikor látni akar én ott akarok lenni. Semmi konkrétumra nem gondoltam csak ezt kértem és tiszta szívemből vágytam, vágyok erre.
    Dicsőítem az Úrat ezért a mai helyzetért és hiszem, hogy még lesznek alkalmak más területen is csak nem kell görcsös magatartással várni ezeket hanem csak nyitott szívvel állni az Úr előtt ezekre a nem véletlenekre:)
    Legyetek áldottak:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése