2013. április 22., hétfő

Senorita :)

    Nem fejeztem be szombaton a beszámolót mivel siettem a megbeszélt helyre mert mentem haza Aradra. Bemerítés volt és nagyon vágytam haza is meg a bemerítési alkalomra is:)
   Tehát folytatnám amit abba hagytam:)
   Nem vagyok tökéletes, de nap mint nap imádkozok, Bibliát olvasok és kérem, hogy segítsen nap mint nap.
Győzelem van akkor amikor megalázod magad!
Isten erőt tud adni naponta, ő formál és ő alakít naponta 
Filippi 4:13 MINDENRE VAN ERŐM A KRISZTUSBAN AKI ENGEM MEGERŐSÍT!
(hason volt és némi koncentrálás után felállt!)-Dicsőség az Úrnak!-mondta Nick
Isten megváltoztatta életemet és ettől vagyok BOLDOG:)
Hitre van szükséged!
Isten itt van! Isten szeret nagyon téged!!




  Ennyi maradt le még az előző bejegyzésből:)
Nos és akkor  a hétvége:)
Mint már említettem szombaton hazamentem a szellemi apukámmal mivel ő hirdette az igét:) ez nem más mint Deli Vili:) nagyon áldott ember és teljes mértékben hitben jár és él:) Szombaton olyan fél 3kor sikerült elindulni. Szalontára mentünk először és én onnan vonattal hazamentem mert otthon szerettem volna már szombaton lenni. Mivel nem értünk úgy be Szalontára hogy elértem volna a késő délutáni vonatot így az esti vonattal mentem. Mikor kimentem az állomásra már eléggé sötét lett. Kicsit megijedtem ettől de imádkoztam és megnyugodtam:D nagyon jó megtapasztalni az Isten békességét:) Utána megérkezett a vonatom és mikor felültem akkor meghallottam, hogy kb 6-8 személy román hívő fiatal énekel:D
Nagyon örültem nekik és amit ismertem énekeltem velük együtt:D én Aradig mentem a vonattal de ők Temesvárra mentek és végig énekeltek:D fantasztikus élmény volt és felemelő, hogy igen a mai fiatalok is felvállalják azt, hogy kihez tartoznak:D kit dicsőítenek, áldanak és magasztalnak:D
A címbe azt írtam hogy "Senorita":) így szólított Vili a hétvégén:D nagyon élveztem ezt a megszólítást:)
   Nagyon sokat imádkoztunk és beszélgettünk az úton:D
Ma mikor jöttünk vissza Pestre már a zene egyáltalán nem ment de annál többet beszélgettünk:)
A Vasárnapi bemerítés nagyon áldott volt, sokan összegyűltünk és áldottuk az Úr-at, hogy újra csodában részesített :)
Keveset voltam otthon de hálát adok ezért a rövid ideig is:D Dicsőítem, magasztalom az Urat mert jó, mert szeret, mert fontos vagyok neki:)
Legyetek áldottak és Isten munkálkodjon szíveitekben, merjetek hinni mert a hit által semmi sem lehetetlen:)
   És íme egy friss kép hugimmal és a jövendőbeli új családtaggal:D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése