Történések...

Mindig történik velem valami, ahogy mással is... Holnap lesz egy hete, hogy vissza jöttem Budapestre. Örülök is meg nem is. Otthon a családban olyan jó volt, hogy ha választanom kellett volna maradtam volna otthon, találkozhattam testvéreimmel és nem csak a vér szerintiekkel hanem a fogadott hugikal is találkozhattam, beszélgethettünk... mesés volt... de vissza kellett jönnöm... kicsit unalmasan telt az elmúlt hétvége... de azért eltelt. Mikor vissza jöttem akadozott a kulcsom a zárban a lakásnál és nem adtam túl nagy jelentőséget neki bár zavart. Addig nem törődtem vele míg hétfőn haza nem értem és egyáltalán nem tudtam kinyitni még hosszú perceken át való próbálkozás után sem... és egyszer csak kinyílt nagyon nehezen. Elpanaszoltam uncsimnak a bajomat aki 2 percel később visszahívott, hogy emlékeztessne két nagybátyám is van a közelben akik lakatosak:D és egy órán belül már itt is volt nagybátyám uncsimmal és meg is oldotta a problémát:D úgyhogy a zár olyan mint újkorában:D Míg otthon voltam kaptam értesítést, hogy tantárgyfelvételhez pótolnom kell papírokat. Dékán Úrnak kellett írjak meggyőző érvet miért nem vettem fel az x tantárgyat. Csoporttársaimhoz fordultam segítségért... egy csoporttársam azt írta feltétlenül szerezzek orvosi igazolást vagyis hazudjak. Eleinte nyitott voltam rá de ugyanakkor békétlenség volt bennem és mikor mennem kellett volna az orvoshoz papírért eldöntöttem nem megyek mert ez hazugság lenne. Úgyhogy nem tettem azt amit tanácsolták hanem megírtam a szín tiszta igazat és az eredmény?:D Ma kaptam:) elfogadta a Dékán Úr a kérésemet:D Nagyon örülök, hogy sikerült ezt is elintézni és tisztán:D Ma történt egy kevésbé örömteli dolog velem. Mára volt megbeszélve egy találkozás barátokkal itt Pesten. De ma ahogy felhívtam egy tagot ebből a körből akik jöttek volna és egy az egybe le lett mondva... nagyon készültem erre az alkalomra... ételel, lelkiekben egyaránt és óriási pofára esés volt a vége... nagyon szükségem lett volna ezekre az emberekre MOST! Tudom, hogy nem emberekben kell bíznom de akkor is fáj nagyon ez a mai... de majd máskor összejön ha összejön még valaha ez a csapat... én már elveszítettem a reményemet... Nah de csak azért írtam meg ezt is mert nem szeretném ha irreális lenne ez a blogírás és mindig csak a szépről és a jóról írok hanem a kudarcairól, fájdalmaimról is írok. Az Úrnak tartozom hálával mindenért, úgy a jóért mint a rosszért... Legyen továbbra is áldott hetetek, Isten áldása legyen veletek:)