Ma voltam orvosnál és beigazolodott amitől tartottam még 1 hét ithon... valahogy csak túlélem, nem? Muszály lessz!
Ahogy vártam a soromra, elnéztem 1 fiatal apát akit ismerek látásból es mikor megláttam hogy cigizik és a lánya is ott van kicsit megtorpantam hogy milyen apa lehet ez? de azután ahogy ők is vártak sorukra az apa nagyon türelmesen es minden kérdésére válaszolt kislányának nyugodtan. Ha kellet többször is félrehuzodott lánya útjából mikor neki jatszani volt kedve. Nagyon meglepett ennek a fiatalembernek a viselkedése lánya irányában és arra gondoltam vajon minden fiatalember majd ilyen kedvesen fog bánni gyermekeivel? A mai világ nagy kérdése, legalábbis bennem. Adná az Úr, hogy mindenki kedvesen és jól tudjon bánni gyermekeivel:)
2009. szeptember 28., hétfő
2009. szeptember 27., vasárnap
Halál a lovak patája alatt
Ráchel két kislányával lépkedett Sjedlice zsidónegyedének egyik szűk utcácskájában, mikor kozák csapat tűnt fel a közelben.
Az anya észrevette a felé rohanó lovast, és gyors cselekvésre szánta magát, odaugrott leányai és a kozák közé, hogy testével fogja fel a korbácsütéseket a gyermekek elől. A felizgatott ló patája összerugdalta az asszony fejét. A két kislány valahogy hazavonszolta a több sebből vérző anyát, aki teljesen megbénult, és pár heti szenvedés után belehalt agysérülésébe. így lett vége ennek a derék, bátor zsidó asszonynak, aki egész életében egyre törekedett: hogy Istent szolgálja teljes igyekezettel, és otthont, mindennapi kenyeret biztosítson szeretteinek.
A legidősebb lányt Sárának hívták. Ő volt anyja jobbkeze és otthoni helyetesse, míg Ráchel munkába járt, sőt ha anyja beteg volt, dolgozni is elment helyette. Csendes, szerény lényével szenvedélyesen szerette két húgát és fivérét. Gyakorlati érzékű, amolyan "igavonó-típus" volt. Mottel (ez volt Mordochaj beceneve) következett korban utána, aki addigra már letöltötte tanoncidejét a cipőgyárban. Készen állt, hogy kilépjen a világba, és megkeresse a megélhetéshez a szükséges pénzt. Később megnősült, feleségével és gyermekeivel Dél-Amerikába ment, ahova akkoriban sok családos férfi vágyodott, csak kevésnek volt bátorsága és anyagi lehetősége terve megvalósításához.
Az anya észrevette a felé rohanó lovast, és gyors cselekvésre szánta magát, odaugrott leányai és a kozák közé, hogy testével fogja fel a korbácsütéseket a gyermekek elől. A felizgatott ló patája összerugdalta az asszony fejét. A két kislány valahogy hazavonszolta a több sebből vérző anyát, aki teljesen megbénult, és pár heti szenvedés után belehalt agysérülésébe. így lett vége ennek a derék, bátor zsidó asszonynak, aki egész életében egyre törekedett: hogy Istent szolgálja teljes igyekezettel, és otthont, mindennapi kenyeret biztosítson szeretteinek.
A legidősebb lányt Sárának hívták. Ő volt anyja jobbkeze és otthoni helyetesse, míg Ráchel munkába járt, sőt ha anyja beteg volt, dolgozni is elment helyette. Csendes, szerény lényével szenvedélyesen szerette két húgát és fivérét. Gyakorlati érzékű, amolyan "igavonó-típus" volt. Mottel (ez volt Mordochaj beceneve) következett korban utána, aki addigra már letöltötte tanoncidejét a cipőgyárban. Készen állt, hogy kilépjen a világba, és megkeresse a megélhetéshez a szükséges pénzt. Később megnősült, feleségével és gyermekeivel Dél-Amerikába ment, ahova akkoriban sok családos férfi vágyodott, csak kevésnek volt bátorsága és anyagi lehetősége terve megvalósításához.
Vadul vágtató kozákok
Ez idő tájt nagy nyugtalanság volt Lengyelországban. Földjét mintegy évszázad óta hatalmas szomszédai dúlták, és területét az akkori idők három nagyhatalma - Oroszország, Németország, Ausztria - egymás között felosztotta. A hazafias érzésű lengyelek életüket nem kímélve újra meg újra fellázadtak elnyomóik ellen. Ezeket a felkeléseket kíméletlenül leverték. Sok lengyel vesztette életét, ezreket szállítottak a retteget Szibériába.
Az orosz rendőrség és a kozákok szabad kezet kaptak, hogy a lengyelek szíve mélyén fészkelő lázadást és ellenszegülést megfélemlítéssel letörjék.
Természetesen - ahogy ez máskor is történt - a zsidóságot okolták mindenért. Az orosz régi szabályt alkalmazták: "Oszd meg és uralkodj!" Azzal terelték el magukról a figyelmet, hogy a lengyeleket a zsidók ellen uszították. A csalódott és elnyomott lengyelek elkeseredésükben a védtelen zsidókon töltötték ki bosszújukat. Az oroszok gyakran rendeztek pogromot (tömegmészárást) közöttük.
Azokban a napokban a kozákok szibériai sztyeppékről hozott gyorslábú, tüzesvérű kis lovaikat nyargalva úgy csaptak le hol itt, hol ott a szűk utcákban összeverődött lakosokra, mint derült égből a villám. A gyanútlan és kiszolgáltatott emberekre csak úgy záporozott a jól célzott korbácsütés. (A nahaikának nevezett bőrkorbács egyébként csomozótt szíjakból készült.)
Ha zsidóval találkoztak - a szokásos hosszú, fekete kabát, a fülük előtt göndörödő hajfürtök, na meg a hagyományos bársonysapka a fejen valóságos vonzóerővel hatott rájuk. Mint vadász a zsákmányára, úgy csaptak le rájuk a kozákok, és lovuk patája mindenkit halálra taposott, aki útjukba került.
Az orosz rendőrség és a kozákok szabad kezet kaptak, hogy a lengyelek szíve mélyén fészkelő lázadást és ellenszegülést megfélemlítéssel letörjék.
Természetesen - ahogy ez máskor is történt - a zsidóságot okolták mindenért. Az orosz régi szabályt alkalmazták: "Oszd meg és uralkodj!" Azzal terelték el magukról a figyelmet, hogy a lengyeleket a zsidók ellen uszították. A csalódott és elnyomott lengyelek elkeseredésükben a védtelen zsidókon töltötték ki bosszújukat. Az oroszok gyakran rendeztek pogromot (tömegmészárást) közöttük.
Azokban a napokban a kozákok szibériai sztyeppékről hozott gyorslábú, tüzesvérű kis lovaikat nyargalva úgy csaptak le hol itt, hol ott a szűk utcákban összeverődött lakosokra, mint derült égből a villám. A gyanútlan és kiszolgáltatott emberekre csak úgy záporozott a jól célzott korbácsütés. (A nahaikának nevezett bőrkorbács egyébként csomozótt szíjakból készült.)
Ha zsidóval találkoztak - a szokásos hosszú, fekete kabát, a fülük előtt göndörödő hajfürtök, na meg a hagyományos bársonysapka a fejen valóságos vonzóerővel hatott rájuk. Mint vadász a zsákmányára, úgy csaptak le rájuk a kozákok, és lovuk patája mindenkit halálra taposott, aki útjukba került.
1.fejezet Jakab és Ráchel
Glaser Jakab orosz zsidó volt, akit a múlt század közepe táján kamaszkorában elraboltak szüleitől, és besorozták a cári hadseregbe.Életéből igen nagy részt(körülbelül 25 évet) a cár katonái között töltött(I.Sándor cár idején 1825-1855 25 éves katonai kényszerszolgálatra kötelezték a zsidókat.).Nehéz, izgalmas, kalandokkal teli pályáját hamar befejezte. Törékeny felesége, Ráchel, hűségesen követte minden helyre - három kislányukkal és egyetlen fiúgyermekükkel együtt -, ahová férjét a katonai szolgálat szólította. A gyermekek valamennyien a külömböző helyőrségekben születtek, a Kaukázus hegyei között. Életmódjuk az akkori jellegzetes orosz katonasors szerint alakult, Jakabnak még a megjelenése is oroszos és katonás volt. Magas, csontos alkata, szőke haja , kék szeme egyáltalán nem keltett zsidó benyomást. Mégis, bár egész életét nem-zsidók között töltötte, mindig sóvárogva gondolt arra, hogy milyen jó lenne visszajutni saját népe körében, és ott fejezni be az utat zsidó emberként, hittestvérei között. Különös félelelm szorongatta. Attól tartott, hogy elveszíti a fajával való összetartozást, és idegenek közt fog meghalni.Felesége, Ráchel, buzgó zsidó asszony volt, szerető anya és jó feleség. Panaszkodás nélkül viselte az örökös vándorlást, a kemény életet, miközben azon igyekezett, hogy családjának némi kényelmet biztosítson az egymást érő áthelyezések zaklatásai között. Szomorúan vette tudomásul, hogy nélkülöznie kell a vallásos életet, amit minden jámbor zsidó asszony szívből kíván férje és gyerekei számára is.
Ezen a helyzeten akart segíteni Jakab azzal, hogy áthelyeztette magát Sjedlicében, egy olyan kisvárosba, amelynek állandó helyőrsége volt, és mindössze 80 kilométer választotta el Varsótól, az akkori Orosz-Lengyelország fővárosától. Itt végre letelepedtek. Szerény otthont alapíthattak, s gyökeret erszthettek beleunva a sok fárasztó utazásba. Boldogította őket a gondolat, hogy végre olyan környezetben folytathatják mindennapi életüket, melyben helyet kap a zsinagógai istentisztelet, a gyerekek oktatása és a szombat, a nyugalom napja.
Szép álmaikból azonban alig valósulhatott meg valami. Jakab a sok évi szolgálattól legyengülve áldozatul esett egy járványnak, mely akkor százakat vitt el.
Ettől kezdve a kis törékeny Ráchelnek kellett átvennie négy gyermeke minden gondját. Apa és anya lett egy személyben. Igen fontos feladatának tartotta, hogy elsőszülött fiát, Mordechait, valamilyen szakmára kitanítassa. Semmitől sem félt jobban mint hogy a fiú esetleg apja nyomdokait követve a cári hadseregbe lép, és ugyanolyan életet kényszerül élni, amely apja éveit is megrövidítette. Ráchel komolyan küzdött azért, hogy gyermekeit legalább alapvető oktatásban részesíthesse. Abban az időben ez bizony nem volt csekélység, hiszen a gyermekek tanítatása olyan luxus volt, amit csak gazdagok engedhettek meg maguknak.
Ezen a helyzeten akart segíteni Jakab azzal, hogy áthelyeztette magát Sjedlicében, egy olyan kisvárosba, amelynek állandó helyőrsége volt, és mindössze 80 kilométer választotta el Varsótól, az akkori Orosz-Lengyelország fővárosától. Itt végre letelepedtek. Szerény otthont alapíthattak, s gyökeret erszthettek beleunva a sok fárasztó utazásba. Boldogította őket a gondolat, hogy végre olyan környezetben folytathatják mindennapi életüket, melyben helyet kap a zsinagógai istentisztelet, a gyerekek oktatása és a szombat, a nyugalom napja.
Szép álmaikból azonban alig valósulhatott meg valami. Jakab a sok évi szolgálattól legyengülve áldozatul esett egy járványnak, mely akkor százakat vitt el.
Ettől kezdve a kis törékeny Ráchelnek kellett átvennie négy gyermeke minden gondját. Apa és anya lett egy személyben. Igen fontos feladatának tartotta, hogy elsőszülött fiát, Mordechait, valamilyen szakmára kitanítassa. Semmitől sem félt jobban mint hogy a fiú esetleg apja nyomdokait követve a cári hadseregbe lép, és ugyanolyan életet kényszerül élni, amely apja éveit is megrövidítette. Ráchel komolyan küzdött azért, hogy gyermekeit legalább alapvető oktatásban részesíthesse. Abban az időben ez bizony nem volt csekélység, hiszen a gyermekek tanítatása olyan luxus volt, amit csak gazdagok engedhettek meg maguknak.
2009. szeptember 26., szombat
Nem a könyvből
Le szeretném írni néhány szóban mi minden megakadályoz abban h a könyvet bemásoljam... elöszőr is mikor már majdnem be volt másolva teljes egészében az előszó akkor véletlenül kiléptem az egészből ezzel elvesztve minden addig irottakat. Elkeseredtem és 1 picit fel is idegeskedtem de azutan azt mondogattam magamba hogy újra meg újra meg fogom próbálni addig míg sikerülni fog és sikerült hisz megvan az előszó teljes egeszében. Még sok ilyen es ehez hasonló megküzdeni valóm lessz de állok elébe csak imádkozzatok értem h kitartsak.
Előszó
E könyv megírása sokat dédelgetett reményem megvalósulását jelenti. Régen vágytam rá,hogy egyszer papírravethessem családom történetét a XIX. század végétől egészen a II. világháborúig.
A Yente egy zsidó-keresztyén család igaz története. Olyan családé, melyet sokféle vihar hányt vetett. Egyéni, családi és országos tragédiák forgószele dobálta hol szétszakítva, hol ismét egybeterelve őket, de újra meg újra felbukkantak a hullámok közül. Isten könyörülő keze, hitük ereje által kiutat találtak.
Valódi "zarándok-történet" pereg le előttünk -húsból-vérből való szereplőkkel. Olyan emberekkel, akiket kétszeresen is megbélyegeztek. Zsidók voltak, és hittek Izráel Messiássában, az Úr Jézusban. A kettős megbélyegzés viszont kétszeres kiváltságot is jelentett a számukra.
Ennek a családi krónikának szeretett édesanyám, YENTE a főszereplője. Ő áll az elbeszélés középpontjában. Talán azért kerül előtérbe, mert valami nagyon drágát és értékeset láttam benne sajátságosan megtestesülni: egy zsidó anya szívét, valamint hitének kihatását családjára és mindazokra, akik kapcsolatba kerültek vele. Ő valóban Ábrahám leánya volt, nem csak testi származása szerint, hanem hite alapján is, mivel az ősatyához hasonlóan Yente az "ALAPOKKAL BíRÓ VÁROS'-t várta, melynek építője és alkotója maga az Isten (Zsid 11,10).
Élete, melyet Úrának jelenléte járt át és töltött be, sok ember számára jelentett áldást. Őszintén remélem, hogy ez az eseménydús életrajz további áldások forrása lesz, segitséget és bátorítást nyújtva az olvasónak.
Élete végeztével Yente beléphetett az áldott Városba, vágyai helyére. Szeretett fia Jákób bátyám megelőzte, vándortársa apám, Benjámin pedig követte őt. Forró imádságom, hogy mi is, akik még a földi zarándokok útját járjuk, csatlakozhassunk hozzájuk a Városban, melyet Megváltó Krisztusunk jelenléte fog megvilágítani, s ahol Isten minden könnyet eltöröl.
Gyertek, kedves barátaim és olvasóim! Elvezetlek benneteket egy furcsa, részben letűnt világba. A cári Oroszország, Lengyelország és Németország múlt század végi életébe, ahol akkoriban zsidók milliói éltek, szenvedtek, álmodoztak, reménykedtek és meghaltak. Sajátos világukban elkülönülve, pontosan a zsidó hagyományok szerint lépkedtek őseik lábnyomában, követve szigorú törvényeiket egy ellenséges, mindig elnyomó és olykor elpusztításukra is képes környezetben.
Elviszlek benneteket Hollandiába és az angol polgárok közé is, akik elkeseredett, de bátor daccal szálltak szembe két világrengető háború megfélemlítő körülményeivel. A legkülömbözőbb egyénekkel és csoportokkal találkozunk ebben a könyvben. Lesznek köztük kedves, nagylelkű, barátságos, Isten kedve szerint való emberek, de megjelennek más típusúak is: kemények, szívtelenek, kegyetlenek. Egy dologban viszont valamennyi szereplő megegyezik: nem kitalált regényalakok, hanem életből vett emberek.Történetüket sem a termékeny képzelet találékonysága fonogatta, hanem a valóság. Vad barbárság, kegyetlen embertelenség kerül itt szembe a Krisztustól ihletett szentséggel, az akadályokat nem ismerő, hegyeket mozgató hittel. Különösebb ez a történet, mint egy irodalmi mű, és komolyan remélem, hogy hasznosabban is bizonyul.
Az egész regényes eseménysorozat hátterében saját népem áll, szokatlan és lélegzetelállító élményeivel.
Nem mertem volna megírni ezt a könyvet, ha bölcs és segítőkészen szerető férjem, Viktor Buksbazen nem bátorít kitartóan. Mivel írói adottsággal rendelkezik, folyamatosan részt vett az egyes fejezetek javításában, megszerkesztésében is. Nagy segítséget jelentett, hogy páratlan tudása és személyes betekintése van a zsidóság belső életébe, beleértve a hagyományhű zsidók szokásait és gondolkodásmódját. így születhetett meg ez a könyv, mint a hit bizonyságtétele, mely emberi életek mozaikköveiből állt össze annak igazolására, amit Dávid király, Izráel zsoltárainak áldott dalnoka egy ízben így fogalmazott meg:
"AKIK BíZNAK AZ ÚRBAN, OLYANOK MINT A SION HEGYE, AMELY MEG NEM INOG, ÖRÖKKÉ MEGÁLL." Zsoltár 125,1
Lydia Buksbazen
A Yente egy zsidó-keresztyén család igaz története. Olyan családé, melyet sokféle vihar hányt vetett. Egyéni, családi és országos tragédiák forgószele dobálta hol szétszakítva, hol ismét egybeterelve őket, de újra meg újra felbukkantak a hullámok közül. Isten könyörülő keze, hitük ereje által kiutat találtak.
Valódi "zarándok-történet" pereg le előttünk -húsból-vérből való szereplőkkel. Olyan emberekkel, akiket kétszeresen is megbélyegeztek. Zsidók voltak, és hittek Izráel Messiássában, az Úr Jézusban. A kettős megbélyegzés viszont kétszeres kiváltságot is jelentett a számukra.
Ennek a családi krónikának szeretett édesanyám, YENTE a főszereplője. Ő áll az elbeszélés középpontjában. Talán azért kerül előtérbe, mert valami nagyon drágát és értékeset láttam benne sajátságosan megtestesülni: egy zsidó anya szívét, valamint hitének kihatását családjára és mindazokra, akik kapcsolatba kerültek vele. Ő valóban Ábrahám leánya volt, nem csak testi származása szerint, hanem hite alapján is, mivel az ősatyához hasonlóan Yente az "ALAPOKKAL BíRÓ VÁROS'-t várta, melynek építője és alkotója maga az Isten (Zsid 11,10).
Élete, melyet Úrának jelenléte járt át és töltött be, sok ember számára jelentett áldást. Őszintén remélem, hogy ez az eseménydús életrajz további áldások forrása lesz, segitséget és bátorítást nyújtva az olvasónak.
Élete végeztével Yente beléphetett az áldott Városba, vágyai helyére. Szeretett fia Jákób bátyám megelőzte, vándortársa apám, Benjámin pedig követte őt. Forró imádságom, hogy mi is, akik még a földi zarándokok útját járjuk, csatlakozhassunk hozzájuk a Városban, melyet Megváltó Krisztusunk jelenléte fog megvilágítani, s ahol Isten minden könnyet eltöröl.
Gyertek, kedves barátaim és olvasóim! Elvezetlek benneteket egy furcsa, részben letűnt világba. A cári Oroszország, Lengyelország és Németország múlt század végi életébe, ahol akkoriban zsidók milliói éltek, szenvedtek, álmodoztak, reménykedtek és meghaltak. Sajátos világukban elkülönülve, pontosan a zsidó hagyományok szerint lépkedtek őseik lábnyomában, követve szigorú törvényeiket egy ellenséges, mindig elnyomó és olykor elpusztításukra is képes környezetben.
Elviszlek benneteket Hollandiába és az angol polgárok közé is, akik elkeseredett, de bátor daccal szálltak szembe két világrengető háború megfélemlítő körülményeivel. A legkülömbözőbb egyénekkel és csoportokkal találkozunk ebben a könyvben. Lesznek köztük kedves, nagylelkű, barátságos, Isten kedve szerint való emberek, de megjelennek más típusúak is: kemények, szívtelenek, kegyetlenek. Egy dologban viszont valamennyi szereplő megegyezik: nem kitalált regényalakok, hanem életből vett emberek.Történetüket sem a termékeny képzelet találékonysága fonogatta, hanem a valóság. Vad barbárság, kegyetlen embertelenség kerül itt szembe a Krisztustól ihletett szentséggel, az akadályokat nem ismerő, hegyeket mozgató hittel. Különösebb ez a történet, mint egy irodalmi mű, és komolyan remélem, hogy hasznosabban is bizonyul.
Az egész regényes eseménysorozat hátterében saját népem áll, szokatlan és lélegzetelállító élményeivel.
Nem mertem volna megírni ezt a könyvet, ha bölcs és segítőkészen szerető férjem, Viktor Buksbazen nem bátorít kitartóan. Mivel írói adottsággal rendelkezik, folyamatosan részt vett az egyes fejezetek javításában, megszerkesztésében is. Nagy segítséget jelentett, hogy páratlan tudása és személyes betekintése van a zsidóság belső életébe, beleértve a hagyományhű zsidók szokásait és gondolkodásmódját. így születhetett meg ez a könyv, mint a hit bizonyságtétele, mely emberi életek mozaikköveiből állt össze annak igazolására, amit Dávid király, Izráel zsoltárainak áldott dalnoka egy ízben így fogalmazott meg:
"AKIK BíZNAK AZ ÚRBAN, OLYANOK MINT A SION HEGYE, AMELY MEG NEM INOG, ÖRÖKKÉ MEGÁLL." Zsoltár 125,1
Lydia Buksbazen
TARTALOM
Előszó.
1.fejezet: Jakab és Ráchel
2.fejezet: A nagyváros
3.fejezet: A "Yihes" fontossága
4.Fejezet: Elagyatva
5.fejezet: Benjámin találkozik a Messiással
6.fejezet: Furcsa imameghallgatás
7.fejezet: "Jeruzsálem" - Hamburgban
8.fejezet: A szentség szépsége
9.fejezet: Meredek és kanyargós út
10.fejezet: Kemény iskola
11.fejezet: Lőporos hordó
12.fejezet: "Ráchel siratja az ő gyermekeit"
13.fejezet: A varázslatos falu
14.fejezet: A félelmetes gyám
15.fejezet: Hontalan gyermekek
16.fejezet: "Ezek voltak a hősök"
17.fejezet: Veszélyes átkelőhely
18.fejezet: A rotterdami csoda
19.fejezet: Minden gyermekem
20.fejezet: Találkozás egy tengeralattjáróval
21.fejezet: Halál az égen
22.fejezet: Zsidó-keresztyén otthon
23.fejezet: Egy légitámadás
24.fejezet: Dancing, a Nyugat kapuja
25.fejezet: Láthatatlna fal
26.fejezet: A huttoni zsidók
27.fejezet: A Man sziget
28.fejezet: Az "óriás" rettegésben tartja a földet
29.fejezet: Yente megtalálja a "Várost"
Ez lenne a tartalom de bevezetőként elmondom h kicsi rövid történetekben vannak a részek megirva.
1.fejezet: Jakab és Ráchel
2.fejezet: A nagyváros
3.fejezet: A "Yihes" fontossága
4.Fejezet: Elagyatva
5.fejezet: Benjámin találkozik a Messiással
6.fejezet: Furcsa imameghallgatás
7.fejezet: "Jeruzsálem" - Hamburgban
8.fejezet: A szentség szépsége
9.fejezet: Meredek és kanyargós út
10.fejezet: Kemény iskola
11.fejezet: Lőporos hordó
12.fejezet: "Ráchel siratja az ő gyermekeit"
13.fejezet: A varázslatos falu
14.fejezet: A félelmetes gyám
15.fejezet: Hontalan gyermekek
16.fejezet: "Ezek voltak a hősök"
17.fejezet: Veszélyes átkelőhely
18.fejezet: A rotterdami csoda
19.fejezet: Minden gyermekem
20.fejezet: Találkozás egy tengeralattjáróval
21.fejezet: Halál az égen
22.fejezet: Zsidó-keresztyén otthon
23.fejezet: Egy légitámadás
24.fejezet: Dancing, a Nyugat kapuja
25.fejezet: Láthatatlna fal
26.fejezet: A huttoni zsidók
27.fejezet: A Man sziget
28.fejezet: Az "óriás" rettegésben tartja a földet
29.fejezet: Yente megtalálja a "Várost"
Ez lenne a tartalom de bevezetőként elmondom h kicsi rövid történetekben vannak a részek megirva.
Késztetés
Isten kegyelméből befejeztem 1 csodálatos könyv olvasását amit nagyon ajánlok mindenkinek. A címe "YENTE egy kelet-európai zsidó család igaz története" írta: Lydia Buksbazen. Ezt a könyvet a nyár folyaman talaltam tatánknál 1 dobozban és miután elolvastam a cimet nagyon érdekelt és ezt a könyvet helyeztem előnyben elolvasni mint bármelyik másikat.
Ahogy olvastam ezt a könyvet teljesen magavl ragadott az a hit ami Yente családját jellemezte és vágyom arra hogy nekem is ilyen hitem legyen és késztetést érzek arra hogy veletek, másokkal is mgosszam a köny tartalmát ne bizzam a véletlenre hogy elolvassa e bárki is hanem fejezetenként ahogy tőlem telik irogatok itt a blogon... ha ugy van időm naponta több fejezetet is. Jo olvasást kívanok neked is es garatntálom nem fogod megbánni ha elolvasod a könyvet. Szeretnék kitartani ebben a szolgálatban mert már sokmindenbe belefogtam de nem fejeztem be.
Minden fejezetet külön külön bejegyzésben fogok megjeleniteni. Jó olvasast és Isten munkalkodjon mindanyiunk szívében.
2009. szeptember 25., péntek
Fura...
annyi mindent tervezgettem s tervezgetek es olyan nehezen allok neki meg is valositani h az mar szinte nekem faj. Mondjuk mar az is valami h kivalogattam a kepeket a down korosokrol -amik szoba johetnek- szerintem az allamvizsga alkalmaval de majd eldol h jol iteltem e meg a kepeket vagy nem.
Ma elfiloztam azon h mar nagyon utalom a hosszu hajamat es kene valamit tenni ez ugyben is de nem lesz belole semmi egeszen a kovetkezo mennyegzoig ami oktober kozepen lesz...Most van idom ugyhogy belekezdek a meselgetesbe a down koros hetrol:)
Ma elfiloztam azon h mar nagyon utalom a hosszu hajamat es kene valamit tenni ez ugyben is de nem lesz belole semmi egeszen a kovetkezo mennyegzoig ami oktober kozepen lesz...Most van idom ugyhogy belekezdek a meselgetesbe a down koros hetrol:)
2009. szeptember 24., csütörtök
meg 1 het:((
Nagyon nehezen gyogyulok es anyum megitelese szerint meg mindig keptelen vagyok a munkara:( csak azt sajnalom h nem vehetek reszt a disz ifioran ami holnaputan lesz es vasarnap sem amikor Vass tv utoljara szolgal kozottunk:(( de lelekben ott szeretnek lenni ezeken az alkalmakon...
2009. szeptember 21., hétfő
Hitet probalo idoszak....
Olyan helyzetben vagyok ma kb 4 oratol amirol azt gondoltam velem nem tortenhet meg... reszletekbe nem bocsajtkozhatom de a lenyeg az h 5 eve kertem Istentol 1 korhazi agyat... nem kaptam meg kisebb figyelmeztetessel megusztam...de ezuttal a joooo elore megtervezett terveimet huzta at Isten pont most amikor minden olyan szepen ment... legyengultem... tul sok mindent vallalok es vallaltam magamra..ezert kenyszer szabiban kell szenvednem... de hiszem tudom es szeretnem hitemet megjobban megerositeni Istenben es az o segitsegeben... es most h betegszabin leszek remelem elsz idom itt a blogon is irogatni a szabadsagomrol..merre jartam...mit csinaltam... es miket eltem at, eltem meg...
2009. szeptember 16., szerda
Erezd es lasd hogy jo az UR!!!
Ezt a mondatot - a konfin (perecseni) irta az 1 hetes ismerosom:D - es amikor leirta elolvastam elmosolyogtam magam es kb ennyi... de tobbszor is visszalapoztam az oldalra ahova irva lett ez a mondat es mar 3 napja a fulembe cseng es azon vagyok h valoban megerezzem es lassam azt h jo az Ur.
Olyan maskepp telnek a napjaim amiota ez a mondat folyton fulembe cseng.
Amikor a Hargita taborban voltunk a gyerekekkel akkor volt 1 nagyon vagany gyerek enek - utolag sokkal tobbet mond mint akkor - leirom a szoveget ezt az eneket is sokat dudolgatom melo kozben es olyan maskepp telnek a napok... megjegyzem jobban:)
Tehat az enek:
CE MARE E DUMNEZEU
CE MARE SI BUN E EL...
a tobbit nem tom:D en rosszul dudolgattam magamba de megszerzem a szoveget es akkor megirom de nekem ez a 2 sor is nagyon sokat mond es milyen kevesszer gondolok en bele ezekbe a dolgokba. es te?
Olyan maskepp telnek a napjaim amiota ez a mondat folyton fulembe cseng.
Amikor a Hargita taborban voltunk a gyerekekkel akkor volt 1 nagyon vagany gyerek enek - utolag sokkal tobbet mond mint akkor - leirom a szoveget ezt az eneket is sokat dudolgatom melo kozben es olyan maskepp telnek a napok... megjegyzem jobban:)
Tehat az enek:
CE MARE E DUMNEZEU
CE MARE SI BUN E EL...
a tobbit nem tom:D en rosszul dudolgattam magamba de megszerzem a szoveget es akkor megirom de nekem ez a 2 sor is nagyon sokat mond es milyen kevesszer gondolok en bele ezekbe a dolgokba. es te?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)